A vadnyugati filmekben megcsodált gyönyörű alkatú, vad musztángok nem mások, mint az Európában kitenyésztett lovak elvadult utódai. Amerikában a ló - ahol őseinek hazája volt -még Amerika felfedezése előtt kipusztult. Az Új-világ meghódítása idején, 1492 után, amikor az aztékok és az inkák meglátták a lóháton ülő spanyolokat, természetfeletti lényeknek gondolták őket, s rettegtek az „ismeretlen szörny”-től. A harcban elesett hódítók lovai azután elszéledtek a prériken, de csak azok maradhattak életben, amelyek alkalmazkodtak az időjárás és a terület adottságaihoz, tűrni tudták az éhséget, a szomjúságot, a tűző napot, a dermesztő hideget. Csak a szívós, erős egyedek maradtak meg. Ezeknek azután nem állhatta útját sem a rohanó patak, sem a sziklás vadon, sem a kietlen préri. Az állandó mozgás, a létért való küzdelem még erősebbé, szebbé formálta izmaikat, edzettebbé tette szervezetüket, miközben szaporodtak és terjeszkedtek. A múlt század közepére már 3 milliónyian voltak. Az indiánok megtanulták befogásukat, s rövid idő alatt a ló kezes segítőtársukká vált. A dél-amerikai gauchók is szívesen használták őket marhaterelésre. Az amerikai telepesek azonban úgy vélték, hogy a lovak elfoglalják a legelőket a jövedelmező marhacsordák elől, így megindult a vadménesek befogása. A lovak az állandó üldözés elől visszahúzódtak a távolabbi tájakra és hegyvidékekre. Később a technika minden eszközét bevetették irtásukra: teherautóval, helikopterrel üldözve próbálták őket befogni, s részben tenyész-, részben vágóállatként értékesítették. A kíméletlen irtás miatt számuk a századfordulón már csak 9000 volt. Megmentésükre ekkor akciók indultak. A legeredményesebb mozgalom a „Gyermekek Lázadása" volt. Jelszava: „Mentsétek meg nekünk a musztángokat", nemcsak meghatotta, de el is gondolkoztatta a felnőtteket. Ma már minden musztáng védelem alatt áll.