Autólopás lóval2010.09.13. 14:48, Nitha
Egy 21 éves romániai férfi lovát szomszédja autója elé fogva több méteren át vontatta a gépjárművet, majd beült a volán mögés és autózott egyet. A jogosítvánnyal nem rendelkező férfi végül egy fának ütközött. A rendőrség szerint az elkövető ittas volt, amikor eltulajdonította a gépjárművet. Bár az autóban ott volt az indítókulcs, a fiatal úgy gondolta, az éjszaka leple alatt inkább lovával vontatja el az autót, hogy ne csapjon zajt. Miután elhúzatta a gépjárművet a tulajdonos lakása elől, kifogta a lovat az autó elől, kocsiba pattant, majd rövid autózás után nekihajtott egy fának. Attól tartva, hogy lelepleződik, a baleset helyszínén hagyta az autót, a rendőrség azonban hamar a nyomára bukkant.
Sziasztok! Van pár kérdésem (: Arra gondoltam, hogy lenne az oldalon dizájn rendelésre lehetőség. Különböző csomagokat lehetne rendelni, egy komolyabb csomagért persze kérnék kreditet, de nem sokat. Kb. olyan színvonalú munkára lehet számítani, mint a saját dizájnjaim. Arra is gondoltam, hogy lehetne hírdetni az oldalon, mivel elég sokan kértek még mindig elit cserét, ami már betelt. Ez is olcsó lenne, vagy ingyenes is akár, nem tudom még. Írjátok meg a véleményeteket a chatbe, mert ha nincs rá igény akkor nem indítom el egyiket sem :D Holnap frissítem az Aktuális részt, mert ma elfelejtettem ^^"
Musztáng2010.09.12. 11:21, Nitha
A vadnyugati filmekben megcsodált gyönyörű alkatú, vad musztángok nem mások, mint az Európában kitenyésztett lovak elvadult utódai. Amerikában a ló - ahol őseinek hazája volt -még Amerika felfedezése előtt kipusztult. Az Új-világ meghódítása idején, 1492 után, amikor az aztékok és az inkák meglátták a lóháton ülő spanyolokat, természetfeletti lényeknek gondolták őket, s rettegtek az „ismeretlen szörny”-től. A harcban elesett hódítók lovai azután elszéledtek a prériken, de csak azok maradhattak életben, amelyek alkalmazkodtak az időjárás és a terület adottságaihoz, tűrni tudták az éhséget, a szomjúságot, a tűző napot, a dermesztő hideget. Csak a szívós, erős egyedek maradtak meg. Ezeknek azután nem állhatta útját sem a rohanó patak, sem a sziklás vadon, sem a kietlen préri. Az állandó mozgás, a létért való küzdelem még erősebbé, szebbé formálta izmaikat, edzettebbé tette szervezetüket, miközben szaporodtak és terjeszkedtek. A múlt század közepére már 3 milliónyian voltak. Az indiánok megtanulták befogásukat, s rövid idő alatt a ló kezes segítőtársukká vált. A dél-amerikai gauchók is szívesen használták őket marhaterelésre. Az amerikai telepesek azonban úgy vélték, hogy a lovak elfoglalják a legelőket a jövedelmező marhacsordák elől, így megindult a vadménesek befogása. A lovak az állandó üldözés elől visszahúzódtak a távolabbi tájakra és hegyvidékekre. Később a technika minden eszközét bevetették irtásukra: teherautóval, helikopterrel üldözve próbálták őket befogni, s részben tenyész-, részben vágóállatként értékesítették. A kíméletlen irtás miatt számuk a századfordulón már csak 9000 volt. Megmentésükre ekkor akciók indultak. A legeredményesebb mozgalom a „Gyermekek Lázadása" volt. Jelszava: „Mentsétek meg nekünk a musztángokat", nemcsak meghatotta, de el is gondolkoztatta a felnőtteket. Ma már minden musztáng védelem alatt áll.
Új külső, Nyugat-Nílusi vírus hazánkban2010.09.11. 18:30, Nitha
Sziasztok! Mint ahogy az látszik is (vagy nem :P) az oldal ismét új külsőt kapott. Találtam devin néhány nagyon jó lovas, meg állatos képet és gondoltam összedobok egy fantázia világot :D Nem tudom kinek mennyire jön ez le, de ezt a hatást akartam kelteni. Még nincs kész teljesen, a css-en akarok változtatni, meg apróságokon, de az összkép ilyen Őszintén szólva csináltam már jobbat is, de most ennyire voltam képes. Ha hamar lecserélem ne lepődjetek meg :D
Holnap hozok lovas cikkeket, mert mostanában nem nagyon frissítettem a Lovas menüt. A Tudtad? rész fajtáját is lecserélem majd, meg a műsorajánlót meg mindent (: Akkor holnap ^^
Nyugat-Nílusi vírus hazánkban
Magyarországon három beteget ápolnak kórházban a nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedéssel, Romániában már két halálos áldozata van a betegségnek és további hét ember fertőződött meg, Görögországban már több mint 100 megbetegedést regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig kilencre emelkedett. A nyugat-nílusi vírusra (WNV - West Nile Virus) az 1999-es New Yorkban regisztrált fertőzések kapcsán figyelt fel a világ. A kórokozót először 1937-ben, Ugandában diagnosztizálták, majd 1950-ben, Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírust egyes szúnyogfajok terjesztik. A nyugat-nílusi vírus magyarországi és európai jelenléte már régóta ismert. 2003 óta minden évben megjelenik Magyarországon, és jellemzően azokban a megyékben okoz megbetegedést, amelyek területén a költöző madarak tömegesen fordulnak elő. Emberek esetében a fertőzés általában tünetmentesen, lázas betegségként zajlik le, a legtöbben nem is tudnak róla, mert az influenzához hasonló tüneteket produkál. A fiatalok, az idősek és betegek azonban súlyosan megbetegedhetnek, ami akár halállal is végződhet. A vírus agyvelő-, valamint agyhártyagyulladást is okozhat. A betegség vérből kimutatható, lappangási ideje két naptól két hétig terjedhet. Lovak esetében láz, izomrángások, az izmok merevsége, mozgáskoordinációs zavarok, levertség utalhatnak a betegségre. A súlyos idegrendszeri szövődmények miatt a kezelés eredménye általában kétséges, nyugat-nílusi vírus miatt megbetegedett lovak 10%-a nem éli túl a betegséget, vagy maradandó idegrendszeri károsodást szenved. Hazánkban növekvő számú megbetegedést regisztrálnak. 2008-ban 18 beteg lóból 5 elhullott, és a megmaradt 13-ból 3-nak maradandó idegrendszeri elváltozásai vannak. A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések elleni védekezés egy fontos eleme a szúnyogok irtása, valamint távoltartása. És bár emberi hatóanyagot még nem fejlesztettek ki, lovainkat már védhetjük oltással a betegség ellen. Az alapimmunizáláshoz két injekció beadása szükséges, az oltások között a jelenleg forgalomban lévő vakcina esetében legalább 3 hét várakozási idővel. Az alapimmunizálást célszerű még a szúnyogszezon előtt, március-áprilisban elvégezni. A védettség kialakulása után már csak évente egyszeri ismétlő oltásra van szükség.
Blogbejegyzés: Egyedül :(2010.09.09. 17:48, Nitha
Sziasztok! Ma úgy volt, hogy Alexxal lovazom, de beteg lett és nem jött, szóval egyedül voltam :( Lagondát kaptam viszont, aminek örültem. A pálya az elmúlt néhány nap esőzései miatt olyan volt megint mint a mocsár... XD Az elején tök jól ment Lagonda, aztán kb. 25 perc után nem volt hajlandó a pocsolyák közelébe menni, folyamatosan kisodródtunk a kanyarokban ahol a legnagyobb volt a víz. Próbáltam a járáson tartani, több-kevesebb sikerrel, aztán felült rá a Feri egy kicsit, hogy helyre tegye, utána megint normális volt :D Sokszor megcsúsztunk, egyszer majdnem el is borultunk, ezért az óra utolsó 5-10 percében átmentünk a füves pályára. Nem értem miért nem ott kezdtünk, de mind1. Vágta nem volt a sár miatt. Röviden ez egy átlagos lovaglás volt. Hétvégére is esőt mond, szóval nem tudom kedden mi lesz :/ Remélem elcseszték az előrejelzést és felszárad a pálya XD Nah most megyek tanulni :3 Sziasztok!
Új Galopp fejezet2010.09.08. 20:04, Nitha
Sziasztok! Sokak örömére megérkezett a Galopp második fejezete. Kicsit szégyellem magam, mert már tegnap este kitehettem volna, de fáradt voltam meg lusta is :D Az új dizájn is várat még magára, valószínüleg hétvégén megcsinálom, akkor lesz időm meg energiám is. Még nem álltam neki, szóval ha van ötletetek vagy kívánságotok nyugodtan írjátok meg a chatbe! (:
|